2 óra alatt egy hatalmas szakaszt átléphetünk. Rosszból a jóba, vagy jóból a rosszba.
Egyszer minden elmúlik, vagy az emberek akaratából, vagy az élet így hozza.
Tudom, régen postoltam. Valahogy nem vitt rá az élet. Valahogy nem volt mit írnom. Nem is emlékszem, hogy mikor írtam utoljára. Most nincs is kedvem megnézni, hogy mikor is volt az a rég.
Sok minden, vagy csak egy nagyon fontos dolog történt. Elmúlt valami. Valami, amit akartam, hogy végre elmúljon. Hihetetlenül boldog vagyok ez miatt. És ezt a dolgot csak egy embernek köszönhetem. És hálás is vagyok neki féktelenül. Azt hiszem, most elkezdődött valami pozitív dolog is az életembe. Bár a pozitív és a negatív dolgok egy párhuzamost húznak egymás mellett. De legalább már lesz erőm túlélni azokat, amikbe lassan belebolondulnék.
Bárhol is vagy, oda találhatsz, ahova csak akarsz. Vagy valami ilyesmi érzésem volt haza úton. Jó, én nem haza akartam jönni, ha nem vissza ahonnan jöttem, ahonnan elindultam. Részben mert vele voltam, más részt pedig azért, mert nagyon szeretem Budapestet.
De ahogy nézzük, és ahogy már írtam egyszer minden véget ér. Bár szeretnénk, hogy egy adott időbe ne múljon az a bizonyos idő, de a múlása ellen nem tudunk tenni. Csak csendben bele törődünk…
