Hát akkor hello újra ismeretlen.
Igen, jól látod. Régen írtam már ide magamról, meg úgy mindenhogy. Azt hiszem, mostanság kezd valami változni… Tudod, amikor kicsúszik a talpad alól a talaj, csak éppen nincs alatta a föld… tehát csak süllyedek egyre jobban és nem tudom, hogy merre tovább. Oké. Nem azt mondom, hogy visszaesek arra a szintre ahol voltam, mert oda már nem fogok. Van bennem az az igazi tartás, ami ezt megakadályozza. Csak hát… nem titkolom, felesleges: hiányzik. De ezt már el tudom viselni, mert nem vagyok az a kislány már [B. vélemény?] . Na tehát süllyedek, de közben még is boldog vagyok egy bizonyos illetővel, akinek a neve [legyen a régi szép emlékek kedvéért csak szimplán: ] Y. ügynők.
Képzeljétek a sztorimat, amin már lassan egy kibaszott éve dolgozok, most újra írom. Mert ügye nagyon tömör volt, és jobb lenne, ha nem haladnánk át ennyire a dolgokon. Tehát most átírom [s kezdek félni, hogy nem fog hasonlítani az eredeti tervemhez…] s majd lesz, ami lesz… Kérdezik az emberek, hogy kiadatnám-e? Hát én nem akarom. Csak magam miatt írok, mint ahogy rajzolok, költők és fszom tudja, hogy még miket hozok létre [plüssállatokból hegy???].
Öm képzeljétek jött az osztályomba egy új csaj [mármint többen jöttek, mert csak kilencen buktak… CSAK??] úgy hívják Bíborka, de csak Bibi. Nagyon jó fej. Bírom. Hát ennyi róla…
Fogalmam sincs, hogy mit akarok még írni. Azt hiszem egyelőre ennyi elég lesz.
The end.
Volk’y Nikto
2010.09.13.
