Igen. Talán kicsit nagyon félve, de bevallom: ma majdnem feladtam mindent, ami ezt az egészet jellemzi. Elegem volt, elegem lett. Szeretem, de úgy éreztem ez volt az utolsó, hogy mindenért, minden miatt én legyek a rossz, vagy úgy reagáljon, hogy ezt érezteti velem. Szeretem, és ezt akár százszor is elmondhatom, vagy leírhatom, mint ahogy azt is, hogy nem bírnék nélküle létezni. De lehetséges, hogy ez nyálas. De ha ez az igazság, akkor én még sem bánnom, hogy kimondom.
Próbáltam mindent megtenni azért, hogy ne legyek hülye ezen a hétvégén. Nem akartam megint elbaszni a dolgokat a hülyeségeimmel. S ahogy ismerem magamat, azt hiszem, elmondhatom, hogy sikerült a legjobbat és a legtöbbet kihozni a helyzetből.
És most itt vagyok, és utálom ezt az egészet… ezt a kibaszott 110km, utálom, hogy egy hét az 7napból áll, és utálom, hogy oly ennyire…
Na, mindegy. Ennyi… Nem tudok többet írni… most nem megy.
