Egy átlagos lány, nem átlagos művészete.

Azt mondtam szeretlek, és miközben a napokat számoltam, hogy újra karomba zárjalak elfelejtettem önmagam.
S én most azt mondom, hogy ez hiba volt, hisz te és én sose voltunk mi. Csak egy árnykép, hogy mi lehettünk volna.
De tudod, felébredtem a rémálomból, és most látom, hogy mennyire gyűlöllek. De még mindig azt tartom a legérdekesebbnek,
hogy kész voltam életem eldobni csak miattad! De látod, most nem rémálomban vagyok. Van egy pasi aki szeret,
és én viszont. S tudod mi a legérdekesebb? Ez a valóság, és nem álom!
The End...

Hogy miért szeretlek?

A véres arcod miatt.

Az erőszakos cselekedeteidért,

Amit a megalázó dumáiddal teszel élesebbé.

Hogy miért szeretlek?

Mert mások nem értenek meg.

Mert mások csak egy roncsot látnak életképtelen széterőszakolt testedben.

Mert én tudom, hogy belül is olyan ördögien varázslatos vagy.

Hogy miért szeretlek?

Mert tudom, hogy bárki bármit mond az enyém vagy.

Mert tudom, hogy te is csak egy szerencsétlen emberi foszlány vagy.

Mert tudom, hogy ugyan olyan, vagy mint szerény  emberi hulladék énem.

nézd a srácot ahogy ül,arcát kezébe temetve
minden érzésből egy számot,de ezer ötlet rég elvetve
mire 100 meg valósul,a múltja 100 hegyes karót szúr
a jövőbe,de ugyanakkor ezzel táplálja a dalokat
egy albumot,egy hal ugrott a víz fölé,1 pillanat
a csobbanás élménye mi megéri a kín hadat
irgalmat nem ismerő emlék mi lassan közhely
szánalmat már nem kér,akkor inkább temessétek földdel
röhej egyeseknek tudja,mi másoknak a támasz
erőt ad és elvesz,olykor a kérdésben a válasz
árassz vádat ellene,legkisebb gondja is nagyobb
hogy érdekelje ki mit mond róla,és ki mit hallott
mert karcolások lesznek mindig,de a felszínt sértik
de vigyázz ha ő visszaüt,az tényleg fáj és vérzik
értik akik értik,aki nem,majd egyszer fölnő
és felfogja miért mondták sokan,ez a srác egy költő

refrén:

pár sor,pár szó,pár szópár,jópárszor már
tettem mit mások mondanak
ez én vagyok,a dalok pedig oldalak
egy kötetben,egy album,nincs séma,ez az egész kötetlen
egy vers,egy érzés,egy válasz,egy kérdés
egy szöveg,egy üzenet, pár biztos lépés
egy cél felé,van ki félrelép,egy életkép
mit megőriz most, ez a felvétel épp

2:
Börtön neki egy nagy rét is,az elme teremti a rácsokat
a toll imádata nem fétis,neki mégcsak nem is áldozat
bár sokmindent feladott már,egy dologért cserébe
nézz a szemébe,már annak örül,ha egyedül te érzed
amit ő,egy kavics egy kő mit a tóba dobsz
de ne azért hogy utánozd,vagy ne azért hogy szórakozz
a holtakhoz is szólt már,ők is rá figyeltek
de ti nem, felétek már néma, hihettek
akármit,ő tudja az övé egy saját hit
ne is kérdezd erről,ha nagyon akarod találd ki
úgysem válaszol,csak rád néz,tekintete kúszik
tovább az égre, a jelenen és jövőn át a múltig
egy útig,min már végigment ezerszer
mindig azt mondta csak most utoljára ezegyszer
tényleg így gondolja,az más kérdés hogy sikerül
vagy nem? a végén úgyis minden kiderül

refrén

3:
egy verseskötet,mi a füleden keresztül az agyra hat
ki vak nem látja,ki érzi mint a kínai nagyfalat
észleli az űrből is,a receptorok válaszolnak
lesújtanak az elmére mint a gyenge mára holnap
fáradt horpadt szemgolyókkal elmereng a srác is
hogy jó lenne már a fotelből lábraállni máris
de bénult a fázis,a mutatók megállnak
holtpont születik,mint mikor a szülők elválnak
vádak mik többé őt nem érdeklik
fájnak de már megtanulta élvezni
mint mostmár mindent,örömöt és fájdalmat
szánalmat,vagy elismerést mit az arcok átadnak
váratnak páran,de nincs több időm erre
hogy megint mások mondják meg,mikor,hogy és merre
induljak, inkább vezéreljen indulat
és ösztönök,majd én eldöntöm mit kinek köszönök
 

Mért érzed, hogy rácsokként zárulnak kezeim?
Körülötted, mikor csak átölellek...
Mért érzed, hogy önzőség, mit takarnak szemeim?
Ha meghalok, engem csak a szád ölhet meg!
Hát kenj mérget ajkadra és csókolj meg!
Csak áltass, úgysem látom, mi rejtőzik legbelül..
Elterül a testem, akkor talán felébred benned,
Mi régen alszik vagy csak láncra verve szenved.
Én próbáltam kiszabadítani! Esküszöm, próbáltam!
Mindent megadni, és cserébe egy szót vártam...
Vagy csak, hogy mellettem légy, teljesen őszintén,
Azért, mert Te akarod, és nem azért, mert muszáj.
Hogy befogjam a számat, betömted egy kis falattal,
Pedig régen vártad, és hagytad, hogy adjak!
Hogy én gyenge vagyok vállalom, de akkor Te gyáva,
Hisz nem közlöd, hogy az ajtó régen zárva!
Amin be akarok jutni, mert kidobtak onnan,
Az egykori kapuőr most utolsó a sorban.
A hegedű húrjai sorban csavarodnak nyakamra,
A hiány és a bú gúnnyal nevetnek a haragra,
Mert tudják megtehetik most, ők vannak fölényben,
Hisz jelentéktelen, mint a puskapor a töltényben.
De kilövéskor meglátjátok kié lesz a főszerep,
Az örök szánalmas végre maga felől dönthetett.
Döntöttem is és Te is, aki erre várt, hát
Halld a csendben testem tompa puffanását!
Egész világ már mi kettőnk közé áll,
Mert a büszkeség által felállított akadály,
Mit mindketten könnyedén átugornánk, ha
Akarnánk és nem sorolnád utoljára
A másikat, ki állítólag a legelső,
A legfontosabb, és neki a legbelső
Titkainkat mondjuk el, de már rég nem,
De már rég nem, rég nem kell félnem, eyy...


/Bogár/

Refrén:

Mért csak a hátad látom,
Valahol már bánom,
Mégis visszavágyom,
Én még vártam rád,
Hogy kinyisd a szád,
De a kapukat már bezártan találtam.


/Riddler/

Én rádöbbentem hibámra, és megesküszöm javítom!
Te is gondold át még egyszer! Én kivárom, ha bírom...
Könyörgöm utoljára, hisz tudod Te is mennyire
Ragaszkodom, szeretlek, nem gondolok senkire!
Így, mint Rád, hiszen az egyetlen, ki ismer Te vagy!
Így ez nem élet, ha nem tudok veled lenni.
Ez nem ennyi! Nem lehet itt vége, ez lehetetlen,
Sírok, igen, lelkem része, egy gyermek bennem.
De Te láttad milyen, mikor arcom kezembe temetem!
Kérlek, csak azt ne kérd, hogy kezed elengedjem!
Te a töredékét nem élted át annak, amit én!
Míg én szenvedtem, sírtam, Te nevettél.
Tudod, hogy kell ezt, hát akkor taníts még!
Felesleges játék voltam, Te a polcról levettél,
Lesöpörted a port, értelmet adtál létemnek.
És most félreraksz újból, csak ezt, kérlek ne!
Dehát nem tehetek semmit, csak kapálózom...
Olykor imádkozom az Úrhoz, hogy halált hozzon!
Vagy adjon vissza Téged, hogy ölelni tudjalak,
Úgy, mint régen, vagy az emlékek tőrjei szúrjanak
Agyon! Én esküszöm hagyom, de ez így nem mehet!
Ne keress kérlek, csak ha úgy érzed szeretsz,
És megérdemlünk még egy esélyt, újra nevetsz rám,
Nem gyűlölet mit érzel, száz sebből vérzel!
Látom, próbálok segíteni, de Te bántasz,
Mert Te úgy érzed támadok, tovább váratsz...
De ha ezt akarod várhatok! Bármeddig várhatok!
Kérlek ne kelljen, de bármeddig várhatok!!!


/Bogár/

Refrén 2x:

Mért csak a hátad látom,
Valahol már bánom,
Mégis visszavágyom,
Én még vártam rád,
Hogy kinyisd a szád,
De a kapukat már bezártan találtam.
 

Egy mély lélegzet, egy szemhunyás, egy sóhajtás.

Ezek is csak egyszerű pillanatok.

Egy ölelés, egy csók, egy együttlét.

Ezek is csak egyszerű cselekedetek.

Mit szólnál, ha minden pillanatodat beédesíthetnéd a cselekedeteiddel?

S ha még mélyen szeretsz is valakit, tudni fogod, hogy mi az igaz boldogság.

Szeress, merj kockáztatni.

Hisz még egy egyszerű érzés is különlegessé tehet egy cselekedetet.